GasztroGarázs

Velőscsont – persze grillen…

2016. június 23. - banksy

Szeretjük próbálgatni a határainkat, és az eszközeinket, hogy ne mindig csak steaket, meg csirkét és halat grillezzünk, hanem valami extrát. Így volt ez a szufléval, meg legutóbb a pizzával is, bár ott csak magunkat okolhatjuk, hogy elsőre nem sikerült. A grillezett velőscsontra viszont tényleg rákészültünk…. meg is lett az eredménye.

_www8631.jpg

Egy szuper a Chili&Vanilia receptet vettünk alapul, amin „csupán” néhány dolgot változtattunk:

  1. a velőscsont nálunk tényleg a grillen sült, nem a sütőben
  2. az egyszerű bagett is nyilván faszén felett lett barna.

Ahogyan Mautner Zsófi is írja, a velőscsonthoz bizony „bizalmi hentes” kell, aki fűrésszel hosszában kettévágja a nagyjából egyforma méretű csontokat. Ebből mi kettőt vettünk, így összesen négy fél velőscsont került fel a grillre. Közepes, nem túl nagy tűzet csináltunk, 2 zónás parázzsal. Itt is igaz amit Antony mondott a halnál, "slow fire". 

img_8272.jpg

A csontokat a velős felével 15 másodpercig kicsit megkapattuk direkt tűz fölött, majd megfordítva a csontos felét is melegítettük kb. 2 percig. Ezután kiraktuk a grill szélére az indirekt hő fölé még kb 10 percig, akkor jó, ha már nem ilyen rózsaszín:

_www8605.jpg

hanem ilyen velőszínű (elnézést)

_www8615.jpg

Borzasztóan kell figyelni mert nem tudod túlsütni, hanem egyszerűen kifolyik a velő a csontból és eltűnik!

Elkészítettük a receptben szereplő salsát is, ami tényleg nagyon különlegessé teszi az amúgy megrendítően egyszerű - kenyér, velő, fokhagyma - összeállítást.

Ehhez kell:

  • 2 csokor petrezselyem, finomra aprítva
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 kis lilahagyma, finomra aprítva
  • 1 evőkanál kapribogyó, alaposan átöblítve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

_www8624.jpg

 Na, szóval érdemes „bizalmi hentest” keresni….

Olvassatok Gasztrogarázst! Legközelebb rákocskákat grillezünk, meg egy jó steaket, mert az már régen volt….

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrogarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr978832682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása